7.-8. Fejezet

 

HÉT

 

Jace

 

 

 

 Fordította: Suzy

– Princess? – Olivia talpra ugrik, remegő ujjaival eltakarja a száját, miközben gyorsan körbefordul, a talajt kutatja, a napszemüvegét félredobja. – Princess? Princess von Sokatrémisztő?

Próbálok higgadtan viselkedni, de amikor az egyik kezét áthúzza a haján és újabb tüsszögésbe kezd, végem van.

Leugrom az asztalról, az egyik kezemet a vállára teszem, ahogy kétségbeesetten kifordítja a bébihevedert. Abban a pillanatban, ahogy összeérünk, valami elemi dolog a tudatosság sokkját küldi az ujjaimon keresztül a testem minden centijébe.

Olivia felkapja a fejét, a légzése felgyorsul és az ajkai szétnyílnak. Biztos vagyok abban, hogy ő is érzi– azt az őrült szikrát –, de amikor hátrarándul, a tekintete óvatossá válik, ami gyomorszájon vág és egy horoggal eltalálja a veséimet.

– Princess eltűnt – suttogja. – Talán csak elkóborolt. De szerintem el is szökhetett. Ő egy szeretnivaló kis süni, de vannak bizalmi problémái. De neked is lennének, ha a parkban hagytak volna azok az emberek, akik elhitették, hogy törődnek veled.

Bassza meg.

Ezt tettem vele, ugye?

Hitegettem, szeretkeztem vele, megígértem, hogy mindazokat érzem, amiket ő, és aztán elhagytam. Tisztességes magyarázat nélkül.

– Minden rendben lesz. Menjünk, keressük meg. – Kockáztatok– ha Ginger meglát egy másik nővel, pokolian meg fogok fizetni érte –, de egy sündisznó megtalálása nem tarthat sokáig. Ezt megtehetem. Egy barátért.

A teret pásztázom. Ha szabadon járkál egy sündisznó, előbb vagy utóbb valaki elkezd sikoltozni, és nekünk csak követnünk kell majd a zajt. De senki sem sikoltozik. Vagy mutogat. Vagy kiált egy frissen talált háziállat vagy egy lehetséges kártevőfertőzés miatt.

– Olyan pici – suttogja Olivia meghitt hangon. – Valaki össze is taposhatná,és még észre se venné, hogy gyilkosságot követett el.

– Nem lesz semmi baja. Ő egy harcos.– Fogalmam sincs róla, hogy így van-e, de rohadtul jobb lenne. – Egyszer már megtalált téged. Újra meg fog találni. – Tessék. Ez már inkább egy kozmikus hely ebben azuniverzumban dolog, amiben Olivia hisz. Amiben én is szeretnék hinni, ha az univerzum nem emelné fel a lábát, és nem pisálna le olyan sokszor. – Ellenőrizzük vissza.

Kinyújtom a kezemet.

Az ujjaimat nézi, de nem nyúl értük, ami valószínűleg mindkettőnknek egy jó dolog. De azt sem mondja nekem, hogy menjek el.

Ehelyett kilép a bódéból, és jobbfelé mutat. – Feljöttem az ösvényen Maud standjától. Kenyeret vettünk, aztán beszélgettünk Cassie-vel, és azt hittem, éreztem a mocorgását néhány perccel ezelőtt, de… – Megáll és megrázza a fejét. – Arra kellene mennünk. Az ösztönöm ezt súgja.

– Hé, Jace – mondja mögöttem Ryan. – Ha Mr. Kijavítom-módban vagy, a tűzoltóság konyhájában lévő csap még mindig csepeg.

Megállok, és hátrapillantok a bátyámra. – Majd legközelebb. Eltűnt sündisznó. Később.

– Ó, ne, Princess eltűnt? – mondja Cassie egy halk, döbbent felkiáltással. – Hol? Segítünk megkeresni.

Mindannyian visszamegyünk, hogy megtudjuk, vajon Maud látta-e a sünit, a talajt pásztázzuk útközben. Bár még senki sem sikoltozik, szóval, ha Princesst megtalálták, az nagyon csendesen történt.

– Kiteszek egy posztot az InstaChatre– mondja Cassie, a hüvelykujjával a telefonján pötyög. – Már mindenki azt próbálja kitalálni, honnan jött. Segíteni akarnak majd a keresésben.

Maud sem látta a sünit, így szétválunk. Ryan és Cassie a tér másik oldala felé tart, míg Olivia és én visszamegyünk a léptei nyomán. A sírás küszöbén áll, és én az iszap ötven árnyalatának érzem magam.

Nem tudom, hogyan kellett volna megakadályoznom a sünije szökését, úgy ahogy én tettem tinikoromban, minden esélyt megragadva csusszantam ki az ablakomon, de még mindig úgy érzem, hogy cserben hagytam őt.

– George– kiált fel hirtelen. Oda mutat, ahol Ryan kukapandája gázol át az utcán a kövér seggével a DoughontheSquare, Maud és Gerard péksége felé. – Megkérdezhetnénk George-ot, nem látta-e Princesst.

Nyílnak az ajkaim, de nem tudom rávenni magam arra, hogy emlékeztessem Oliviát, hogy George, bár nevetségesen okos, ámmég nem sajátította el a beszéd művészetét. Tartozom neki azzal, hogy pozitív maradok. – Remek ötlet.

Ha észrevesz is, hogy nem vagyok teljesen elkötelezett a „Kérdezd meg George-ot”terv mellett, nem szól semmit. Ehelyett a pufók mosómedve után fut, aki valami okból ma bohócfodrot visel, és én utánaeredek.

Nem tehetek róla.

Ő északra van. Én csak követem az iránytűt.

Megkerüljük a pékséget, hogy rátaláljunk George-ra, amint egy kuka szélén mászik felfelé. – George. Gyerünk, cimbi– mondom. – Kifelé a szemétből. Beszélnünk kell veled.

Nekünk beszélnünk kellveled?Kezdek elveszni, de George nem zökken ki a ritmusból, mielőtt kienged egy csirp-csirpet válaszként.

Szinte biztos vagyok abban, hogy ez kapd be, haver volt, de Olivia másként hallja.

– Pontosan, George. Princess eltűnt. Nem láttad őt?

Közénk néz, sötét szemei mintha azt kérdeznék, hogy ez a hölgy igazi? mielőtt megcsóválja a farkát, aztán beugrik a kukába, hogy ússzon a szemétben.

Megborzongok.– Nem tudom elhinni, hogy Ryan ezzel alszik.

– George rendszeresen fürdik – informál Olivia. – Készítettem neki egy aromaterápiás priccolót, ami segít neki ellazulni, és most már sokkal jobban élvezi. – Megkopogtatja a fémet. – George! Kérlek, George, tudom, hogy elfoglalt vagy, de szükségünk van a segítségedre.

Elfordulok, így nem láthatja, amint a fintorgás ellen küzdök az ötletre, hogy a mosómedve mocskos dolgokat mond nekünk a sündisznóról, mire észlelek egy gömböc tüskecsomót átvágtatni a hátsó parkolón.

Princess az, gyorsan mozog,és egy ruhaszárítókötelet húz maga után tele olyasmivel, ami a hölgyek kényes ruhadarabjaira hasonlítanak,egy hatalmas, zöld iszappal teli kátyú felé tart.

– Ó, a fenébe. – Futásnak eredek, már látom, hogy ez nem fog jól végződni. – Princess, állj!

– Princess! – kiáltja Olivia, kocogni kezd mögöttem.

Én érem el elsőként a sünit, és a tenyerembe lapátolom afalatnyi fenekét, de már letép egy sötét rózsaszín bugyit a kötélről, felkapja a pici állkapcsával és a pocakjához húzza, mielőtt labdává gömbölyödik, remegve a rémülettől. – Hé, kislány, semmi baj. Nem foglak bántani.

Megsimogatom a tüskéit, és mire Olivia lefékez mellettünk, Princessmár kidugta az egyik pici mancsát a stresszlabdájából.

Egy nagyon csintalan kis mancsot, ha engem kérdeztek. Olivia felé nyúl, szipog, miközben a másik három lábával a szívéhez szorítja a szaténbugyit, látszólag ragaszkodik ahhoz, hogy ő a jogos őrzője minden alsóneműnek.

Ha nem ismerném jobban, azt hinném, hogy ez az állatka játszik velünk.

– Ó, édes babám – zihálja Olivia az egyik kezét a vállamon nyugtatva, amit gyorsan el is vesz onnan, mintha megégettem volna. Vagy eltaszítottam volna.

Bassza meg.

Utálom ezt.Nem akarom, hogy a dolgok feszélyezettek legyenek. Nem akarom, hogy mi legyünk feszélyezettek. Azt akarom…

Csak azt akarom.

– Rendben van – mondom kinyújtva Princesst, hogy megvizsgálja.– Egy darabban van. És talált magának egy neki tetsző bugyit, amit rejteget.

Olivia mosolyog, ahogy közelebb hajol, megsimogatja a sünit, aki még egyszer kinyújtja a mancsát, láthatóan majdnem annyira szereti az új gazdáját, mint amennyire a rózsaszín szatént.

– Hát, legalább most már biztonságban vagy – suttogja Olivia. – És nem fogom elmondani Maudnak, hogy elloptad a bugyiját, ha te sem. – Princesssziszeg, és Olivia bólint. – Igazad van. Szerintem sem az ő színe a rózsaszín. De legközelebb hagyok majd tíz dollárt a borravalós üvegben, hogy helyrehozzuk a dolgokat.

Felegyenesedik, a szeme sarkából néz rám, és nekem eláll a lélegzetem.

Annyira gyönyörű. És olyan jószívű. Arra késztet, hogy higgyek abban a jobb világban, amit ő is lát minden reggel ébredéskor. Beszélni tudó állatokban és fájdalmat gyógyító kövekben és a varázslatban, ami rád vár minden sarkon, ha elég bátor vagy ahhoz, hogy megkeresd.

– Köszönöm, hogy megtaláltad Princesst– suttogja. – Te vagy a hősünk.

Megköszörülöm a torkom, mert nem vagyok senki hőse, még egy sünié sem. – Nekem semmi közöm hozzá. Az egész a te műved volt. Te voltál, aki tudta, hogy George-ot kell megkérdezni arról, merre ment.

A homlokát ráncolja. – Te nem igazán hiszed azt, hogy George beszél velem, ugye?– kérdezi az arcomat fürkészve.

– Hát …nem, én nem – mondom, képtelen vagyok hazudni neki. – De tetszik, hogy te elhiszed. – Az egyik kezembe fogom Princesst, a másikat felemelem, hogy elsimítsam Olivia haját a homlokából, ujjbegyeim lágyan simítanak végig a puha bőrén. – És én hinni akarok.

– Semmi baj. Neked nem kell. Én elég erősen hiszek mindkettőnk helyett. – És aztán lábujjhegyre emelkedik, a tenyerébe fogja az arcom, ahogy egy édes, bűnös csókot nyom az ajkaimra, amitől az egész lényem fáj az iránta való vágytól. És tudom, hogy el kellene húzódnom – nem vagyok szabad, többé már nem –, de nem akarok elhúzódni.

Nem vagyok szerelmes Gingerbe, és elég biztos vagyok abban, hogy ezt tudja. Egy pár héttel ezelőttig ő sem mondta ki a szavakat már hónapok óta. Talán, egyszer régen, szerelem volt köztünk, de az ma már csak árnyék, egy emlék, anélkül az összetevő nélkül, hogy valami többé nőjön. Lehetünk barátok, akik törődnek egymással, és azon dolgoznak együtt, hogy jó gyereket neveljenek, de az ösztöneim egyre és egyre gyakrabban mondják azt, hogy ez a legjobb, amit remélhetünk – ha távol tartom magam attól, hogy felidegesítsem.

De amikor Olivia megcsókol, akkor nehéz törődni Ginger vérmérsékletével, nem, amikor a világon minden olyan kibaszott helyesnek tűnik.

Így az ajkaihoz hajolok.

És visszacsókolom, miközben az egyik kezemben tartom a sünijét, és kétségbeesetten próbálom nem megérinteni a másikkal. Mert ha megérintem, akkor nem hiszem, hogy képes leszek abbahagyni,és ha nem hagyom abba az érintését, akkor szeretkezni fogok vele,és hiba lenne újra szeretkezni Oliviával.

Nem így lenne?

Tudom, hogy igen, de nem emlékszem arra, miért, amikor azokat a lágy, éhes hangokat adja ki, és a vérem száguld, ő pedig azt suttogja az ajkaimnak:– Tökéletes, olyan tökéletes.

És tényleg tökéletes, annyira az, hogy nem tudom megállni, így átkarolom, és közelebb húzom. Magamhoz rántom, teljesen megfeledkezve a kicsiny harmadik kerekünkről, amíg tiltakozásul fel nem visít.

– Ó, édes istennőm – ugrik hátra Olivia, az egyik kezével eltakarja az ajkait. – Bocsánat, Princess.

A sün puffog, miközben én átnézek a vállam fölött, elakad a lélegzetem, míg azt ellenőrzöm, hogy biztosan nem látott-e meg valaki.

Ebben a városban valaki mindiglát. És aztán beszélnek.

– És tőled is bocsánatot kérek. Én csak… én nem… úgy értem, köszönöm– hadarja Olivia. – Még egyszer köszönöm. Hogy segítettél nekem.

A kezébe veszi a sünt, és a kapcsolat íve ismét fellángol köztünk, ahogy az ujjaink surlódnak, amitől mindketten összerezzenünk és sóhajtunk.

De ezt nem tehetjük meg, bármennyire is szeretnénk. Addig legalábbis nem, amíg nem folytatok le egy hosszú beszélgetést Gingerrel, és ki nem jelölünk egy további utat, amiben nincs benne az „amíg meg nem halunk” ígérete.

– Szóval… barátok? – kérdezem.

– Barátok.

Bólintok, a gyomrom boldogtalan csomóvá keményedik. – Barátok. – A fenébe. Ő mondta. Én mondtam. Mindketten mondtuk. És így a legjobb. Egyelőre. Így van, de egy fikarcnyit se tetszik.

Bólint. Aztán megrázza a fejét. Aztán kétszer tüsszent, olyan nyomorultul néz ki, ahogy én érzem magam.

– Haza kellene vinnem Princesst– mondja. – Nagy napja volt ma.

– Örülök, hogy megtaláltuk.

Mosolyog. – Én is.

Megdörgölöm a nyakam, fel-le hintázom a talpaimon, és le akarom magam inni az öntudatlanságig, mert nem tudom ezt csinálni.

Nem lehetek Olivia barátja.

– Köszönöm – hadarja megint, és aztán elmegy, megkerüli az épületet, otthagyva engem fel-alá járkálni az óriási kátyú előtt, mielőtt átmegyek a Vaddisznóba a munka utáni csúcsidőre.

Mert a farkam, az, amelyik egy kibaszott savanyú uborkává zsugorodik, amikor Ginger rám néz? Hát, annak néhány percre szüksége van, hogy lehiggadjon.

NYOLC

 

 

Olivia Moonbeam és SavannahSunderwell üzenetváltásaiból

 

 

 Fordította: Jane

 

Olivia: Eltévedtem, Savannah. Elvesztődtem. Sodródom a rossz karma tengerén, anélkül, hogy egy evező, mentőmellény vagy földhöz kötő rózsakvarc kristály lenne nálam. Szükségem van testvéri-barátnői tanácsra.

Savannah: Micsoda?! Te? Rossz Karma? Ezt nem hiszem el. Te vagy a jó hangulat királynője, hölgyemény. Mi bánt? Vegyél elő egy doboz jégkrémet, és mondj el mindent Van néninek.

Olivia: Már ettem kókuszfagyit. És egy vegán sütit. És egy félzacskó házi müzlit extra mézzel.

Savannah: Ez komolynak hangzik. Egészségesen és etikusan előállított, de komolyan megfontolt…

Olivia: Az is. Olyat tettem, amit nem kellett volna, és esélytelen, hogy jóvátegyem. És nem tudok nem rá gondolni, bármit is teszek. Még az irányított meditáció sem működik. Az agyam folyton megragadja a kezemet, és visszavezet azokhoz a dolgokhoz, amikre nem szabadna gondolnom.

Savannah: Próbáltad már a forró fürdőt?

Olivia: A forró fürdő most nem lenne jó ötlet...

Savannah: Miért nem?

Olivia: A forróság a probléma része, Savannah. Nagyon... meleg van itt az évnek ebben az időszakában.

Savannah: Kapcsold be a légkondit, és hajrá, csajszi. Tudom, hogy aggódsz, hogy túl sok energiát használsz, de a kétségbeesett idők kétségbeesett dolgokat kívánnak, például fürdőket. Szerintem nincs olyan, amit egy forró fürdő ne gyógyíthatna meg. Különösen, ha jégkrém is társul hozzá. Szavad ne felejtsd. Megyek, engedek fürdővizet. Még van két órám, mielőtt mennem kell babacsőszködni. Ez több mint elég idő a fürdésre és a reggeli fagyira. Annyira örülök, hogy írtál!

Olivia: Nos, boldognak tűnsz. Ez húsz százalékkal boldogabbá tesz engem, mint öt perccel ezelőtt voltam.J

Savannah: Boldog VAGYOK. A nővérem őrülten szerelmes, a gonosz exemépp a börtönbe tart, Happy Catbárányai biztonságban vannak a szerelmi közeledésétől,és a cégem is kezd felvirágozni. És annyira szeretem az új munkámat! Beatrice a legaranyosabb gyerek az univerzumban! Majdnem olyannyira, hogy saját babát akarjak egy napon. Vagy csak elrabolnám, és sajátomként nevelném fel.

Olivia: LOL. Te lennél a legjobb anya. Bár valószínűleg nem kéneaz emberrablással viccelődni. Csak arra az esetre, ha a főnököd megnézné az üzeneteidet.

Savannah: Ó, soha nem tenné. Colin túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy időt szakítson a dadusra. Amíg Beatrice nem halott, nem pisil a sarokba, vagy nem gyújtja fel a dolgokat, boldogan hagy minket magunkra. És valószínűleg felgyújthatna bármit, amivel nem is lenne gondja, amíg nem gyújt fel semmit az irodájában.

Olivia: Ó... ez elég szomorú.

Savannah: Az. Rendes pasi, csak... távolságtartó. De most már ott vagyok Beatrice-nak,és én elhalmozom őt a figyelmemmel. És ölelgetem. És finomságokat adok neki. Ami azt jelenti, hogy nagyon csendben kell majd a konyhába lopakodnom fagylaltért, különben meghallja... Most bemegyek. Amíg lopakodom, kérlek, mesélj még többet arról a dologról, amit nem kellett volna tenned, és én majd eldöntöm, hogy jogosan van-e bűntudatod miatta.

Olivia: Ó, nem, nem mondhatom el. Tényleg nem tudom. Csak annyit mondhatok, hogy rossz volt,és eléggé biztos vagyok benne, hogy alkalmatlanná tesz arra, hogy háziállat-anya legyek.

Savannah: Nevetséges!

Olivia: Komolyan mondom, Van. Princess von Sokatrémisztő a minap elszökött.De nincs baj – megtaláltuk és hazahoztuk.

Savannah: Hála az égnek. Tudom, hogy megőrülsz érte. És biztos vagyok benne, hogy ő is megőrül érted. Csak időre van szüksége, hogy beilleszkedjen egy szerető otthonba azok után, amin keresztülment.

Olivia: Én is ezt gondoltam. De most mást sem csinál, csak egy Maud ruhaszárítójáról ellopott bugyit ráncigál maga után körbe a házba.

Savannah: Bugyit? Maud bugyiját? És hogy kerültMaud bugyija közelébe? Nem, tudod mit? Ne mondd el! Ez Happy Cat. Persze, hogy a sündisznó ellopott egy bugyit. És miért ne lehetne neki szép alsóneműje? Minden lány szeret kiöltözni, és elegánsnak érezni magát néha napján. Feltételezem, hogy szép bugyiról van szó, igaz? Úgy értem, tudom, hogy Maud kezdi összekapni magát, de én mindig is úgy tekintettem rá, mint egy harcias, csinos bugyis csajra. Vagy legalábbis így láttam volna, ha lett volna időm elmélkedni a bugyiján.

Olivia: Igen, szép bugyi. Szatén. De Princess nem próbálja felvenni. Ebben alszik, és ebben eszik, és a kettő között felvonszolja minden ablakhoz, amit elér, és rágcsálja, mintha ez lenne a munkája. És attól félek, hogy lenyel néhány darabot a szaténból,és a belei eltömődnek, és akkor az egészsége veszélybe kerül, csupán azért, mert én stresszes vagyok, aki nem tud megnyugodni, és ez negatívan befolyásolja az örökbefogadott sündisznó lányom érzelmi stabilitását.

Savannah: Vagy Princesscsak egy kicsit... furcsa fajzat. Nem tudhatod, milyen volt korábban. És végül is elhagyottan végezte egy sünt megszégyenítő táblával a ketrecén.

Olivia: Cassie csinált neki egy másikat: ELSZÖKTEM AZ ANYUKÁMTÓL, ÉS ELLOPTAM EGY BUGYIT, ÉS MOST AZ ÖSSZES BUGYI A VÁROSBAN RETTEG. Csinált egy képet, amin Princess a nyakában viseli. Majd továbbítom neked.

Savannah: Ó, kérlek, tedd meg! Ez imádnivalóan hangzik. Beatrice imádni fogja. Bár errefelé bugyigónakhívják. Nem bugyinak.

Olivia: Aranyos! Mindig is tetszett az a mondás, hogy ki ne ugorj a bugyigódból!

Savannah: Nekem is. Nekem még tetszik a „Oda s vissza vagyok tőle!” Ez azt jelenti, hogy rendkívülelégedett és elragadtatott vagyok.

Olivia: Ó! Imádom. Ez engem is nagyon feldob. Szeretek oda s vissza lenni az örömtől!

Savannah: Harminc százalékkal boldogabb lettél?

Olivia: Negyven százalékkal!

Savannah: Remek! Megérdemled a boldogságot. Beszéltél már Hope St. Claire-rel Princessről? Nagyon jól bánik az állatokkal. Lehet, hogy van ötlete, vagy tud segíteni.

Olivia: A minap akartam vele beszélni, amikor ott voltam,és a közösségi munkámat végeztem. De nagyon el volt foglalt. Felrobbant a számítógépe, ésaztán felrobbant a fűnyírója, aztán a flipper a garázsában. Szóval rengeteg dolga volt.

Savannah: Úgy hangzik! De mindig is volt ez a furcsa problémája az elektronikával.

Olivia: Ez egy szuper feltöltött bioenergiamező. Olyan, mintha az aurája teljesítménynövelő kiegészítőkkel lenne felturbózva, majd megivott néhány csésze kávét a biztonság kedvéért. Az anyám guruja Kaliforniában az ilyen embereket úgy hívta, hogy Törlők, mert olyan jók voltak a merevlemezek tisztára törlésében.

Savannah: Ezt persze, hogy tudod! Fogadok, hogy Hope nagyon örül, hogy ott vagy, akivel ilyen dolgokról beszélgethettek.

Olivia: Igazából még nem volt alkalmunk sokat beszélgetni, de remélem, hogy fogunk. Holnap munka után beugrok. Remélem.

Savannah: Remek! Jó lenne. És... a fenébe is, rohannom kell, kicsim. Beatriceépp most dugta be a fejét a fürdőszobába, és ragaszkodik hozzá, hogy ellopja a fürdővizemet és a jégkrémemet, az a kis piszok, zseniális kis szörnyeteg. Imádom őt! De jelentkezem SMS-ben vagy telefonon egy óra múlva, ha gondolod, és még ráérsz.

Olivia: Le kell feküdnöm, de köszönöm. Köszönöm, hogy gondoltál rám.Tényleg felvidítottál. Szeretlek, és nagyon hiányzol.

Savannah: Én is szeretlek és hiányzol! Hamarosan újra beszélünk, oké? Meg kell terveznünk az utadat, hogy meglátogass ősszel. Úgy hallottam, London varázslatos ősszel!

Olivia: Úgy lesz, nemsokára beszélünk!