13.-14. Fejezet

 

TIZENHÁROM

 

 

 

 

Olivia

 

 

 Fordította: Mandy

 

Az elmúlt néhány héten mindenhol Jace-t láttam, amerre csak jártam. Nem számított, hogy milyen erősen akartam elkerülni őt, vagy letagadni az érzéseket, ami egyre csak növekedett bennem, ahányszor csak egymás szemébe néztünk, de ő mindig ott van, szexi és édes, és kissé meggyötört a végzet fordulataitól, ami kicsúszott az irányításunk alól.

Vagy talán mégsem.

Talán még nem késő megtudni, hogy minden éjszakánk olyan varázslatos lenne-e, mint az első volt.

Ha csak megtalálhatnám, basszus.

Persze most, hogy tényleg a város legjóképűbb csaposát keresem, nincs sehol. Először a bárban próbálom, de a kisegítőjének, Poppynak, ami ma este a csapokat kezeli, fogalma sincs róla, hogy hol lehet Jace.

– Azt mondta, hogy dolga van – mondja, megráncolva fejedelmi orrát, ami miatt az ábrázata inkább hasonlít egy francia királynőhöz, mint egy parasztlányhoz. – Valami a tűzoltó állomáson, talán? A bátyjával? De nem tőlem tudod.

Megköszönöm neki, és kisietek a szürkületbe.

Nyolc óra elmúlt, de az ég még rózsaszín, és gyerekek rohangálnak a téren, frizbiznek, labdákat pattogtatnak, és a szüleik lábába csimpaszkodnak azért könyörögve, hogy még öt percet maradhassanak, mielőtt haza kéne menni aludni. Elmegyek egy szőke fürtös kislány mellett, aki csokifagyis bajusszal komoly hangon magyarázza az apukájának, hogy “ha négy éves vagy, tovább maradhatsz fent, mint a nap, ezek a szabályok”, mire a kezem mögé rejtek egy mosolyt. Olyan imádnivaló és könnyű elképzelni, hogy Jace kislánya is ugyanilyen pimasz és okos lesz. Bár neki biztosan barna haja lesz, mint az apjának. Vagy talán vörös, mint az anyukájának, de gyönyörű lenne.

Ginger gyönyörű nő, csak épp nem Jace-nek való. És fogadok, hogy a szíve mélyén ezt ő is tudja. Csak valószínűleg retteg, hogy egyedül neveljen fel egy gyereket, vagy aggódik, hogy mit fognak gondolni az emberek, hogy gyereke lesz házasság nélkül. Happy Cat egy kicsi, régimódi város.

Az ilyesmik itt még nagy dolognak számítanak. Erre most jövök rá, bár hozzáteszem, eltartott egy darabig.

Otthon, Kaliforniában egy csomó nőt ismerek, akik szólóban nevelnek gyereket. Az én anyám is egyedül hozott a világra huszonnégy évesen, és senki még csak fel sem emelte a szemöldökét, még akkoriban sem.

De itt a dolgok mások, emlékeztet rá a tény, mikor megállok egy női egészségügyi központ előtt, néhány tömbre a gyártól, megvárom, míg az épületből távozó emberek elindulnak a járdán az autóik felé. Szülés-előkészítő lehetett, mivel az összes ember párban van, és mindegyik mosolygó nőnek nagy pocakja van.

Annyira gyönyörűek, az aurájuk csillog az élet ígéretétől, a reménytől és a csodától, hogy egy várva-várt új emberkét hoznak a világra, és akaratom ellenére elszorul a torkom. És tüsszentek…

Előhúzom a zsebkendőmet a táskámból, épp időben, hogy eltakarjam az orromat, mikor a következő tüsszögési roham elkap bosszúra éhesen.

Néhány leendő anyuka idegesen pislog felém, és lehúzódnak a járda melletti füves részre, világosan látszik, hogy nem kérnek a bacijaimból.

Biztosítani akarom őket, hogy nem vagyok beteg, de ahhoz beszélni kellene, amit elég nehéz, amikor nem tudod.

Abbahagyni.

A tüsszögést.

– Most már hagyj egy kis nyugtot, te orr. Próbálkozom, rendben?

Leülök az egészségügyi központ melletti épület lépcsőire, hogy rendbe jöjjek, és megvárom, míg a terhes parádé elvonul. Meg kell találnom Jace-t, mielőtt ez a tüsszögési helyzet rosszabbra fordul.

De látom innét a tűzoltóságot, és elég nyugisnak tűnik. És most, hogy belegondolok, emlékszem, Cassie említette, hogy Ryan nem megy be az állomásra ma éjjel, úgyhogy Jace-nek sincs itt mit keresnie.

Megkocogtatom az ujjammal az államat, töröm az agyam inspirációért, amikor megszólal mögöttem egy lágy hang.

– Nocsak, nocsak. Csak nem a kis kapcsolatromboló. Személyesen.

Megfordulok, és elkerekedik a szemem, ahogy meglátom Gingert pár lépcsőfokkal felettem állni.

– Ka-kapcsolatromboló? – dadogom, miközben felállok, a gyomrom már egy csomóban van.

Honnan a pokolból tudhatja, hogy azért vagyok úton, hogy elmondjam Jace-nek mit érzek iránta? Médium?

Már majdnem megkérdezem, mikor egy sokkal kézenfekvőbb magyarázatot kínál.

– Egy barátom látta, hogy csókolóztál a vőlegényemmel a téren néhány hete – mondja, lassan lépegetve lefele a lépcsőn, az ujjait végighúzva a kovácsoltvas korláton. – Azt mondta, hogy szánalmas volt. Ahogy rávetetted magad, pedig ő próbált eltolni magától.

A homlokom ráncolom sűrűn pislogva. Én nem így emlékszem. Egy kicsit sem. De be voltam piálva, azt hiszem, habár azt gondoltam, hogy a Rokon Péniszemmel való találkozás mámorában lovaglok.

– De én mondtam neki, hogy engem nem érdekel – folytatja, majd megáll előttem, ajka mosolyra kunkorodik. – Te nem vagy fenyegetés számomra. Mert én tudom, hogy Jace mit szeret, és nem a tapadós csajokat, akik úgy néznek ki, mint a vézna árvák, akiket valaki a Goodwill ruháiba öltöztetett. Jace szereti a teltebb idomokat és a magabiztosságot, és szerelmes belém.

– Talán tényleg az. – Figyelmen kívül hagyom a személyes támadást, és visszatartok egy újabb tüsszentést. Ginger meg van bántva, és mindannyian csúnya dolgokat mondunk, amikor fájdalmat érzünk. – De talán mégsem. Csak találkozni akarok vele, hogy biztosan kideríthessem. Ha ő nem úgy érez, ahogy én, akkor félreállok.

Felnevet.

– Te viccelsz velem. Komolyan azt hiszed, hogy szerelmes lehet beléd? El vagy tévedve, Olivia. Komolyan. Még őrültebb vagy, mint gondoltam.

– Nem vagyok őrült – bizonygatom, és kihúzom magam.

– Közmunkát kaptál, mert megpróbáltál megmártózni a holdban – mondja a szemeit forgatva. – Te egy kibaszott holdkóros vagy, és mindenki tudja ezt a városban. Jace csak hagyta, hogy megcsókold őt, mert sajnált téged, és túl kedves ahhoz, hogy egy őrültet fellökjön, még akkor sem, ha az megérdemelné.

Megfeszül az állkapcsom, küszködve próbálom a titkomat magamban tartani.

Gingernek nem kell tudnia, hogy lefeküdtem Jace-szel. Nagyon megbántaná, és én nem akarom megbántani, még akkor sem, ha ő engem igen. Lehet, hogy nem egy kisvárosban nőttem fel, de jól neveltek. Az anyukám élete minden egyes napján kedvességből mutatott példát. Tiszteletlen lennék az emlékéhez, ha gorombáskodnék az előttem álló nővel. Még akkor is, ha ő megérdemelné…

– Azt hiszem, akkor megegyezhetünk abban, hogy nem értünk egyet.

Bólintok, és hátralépet egyet.

– Sok szerencsét mindenhez, és gratulálok a babához. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű áldás lesz. – Megfordulok, hogy elmenjek, de akkor egy éles csípést érzek a könyököm felett. Ginger ujjai azok, mélyen belevájja a bőrömbe, ahogy megfordít engem elég erővel ahhoz, hogy megbotoljak.

– Idefigyelj, te hippi pszichopata – suttogja, a hangja ugyanúgy tele van gyűlölettel, mint az aurája volt aznap, mikor láttam lejönni ezeken a lépcsőkön.

– Kurvára tartsd magad távol Jace-től. Nem beszélsz vele, nem nézel rá, még csak ne is gondolj rá, vagy teszek róla, hogy megbánd, hogy elhagytad a gyümölcsök és diók földjét, hallod?

Szemöldökráncolva nézek le a savanyú arcába, kényszerítem magam, hogy lassan, egyenletesen lélegezzek, nem hagyom, hogy beszippantson az őrjöngő energiájába. Ehelyett nyugodtan, egyenletesen azt kérdezem.

– Te fenyegetsz engem? Miért tennél ilyet? Én ártatlan vagyok, Ginger.

– Te egy kapcsolatromboló kurva vagy – vág vissza.

– Csak, hogy tudd, nem tettem semmi olyasmit Jace-szel, amit ő nem akart. És én törődöm vele. És a babáddal is. Nem akarok problémát okozni, igazán nem. Én csak biztos akarok lenni abba, hogy senki nem követ el egy olyan hibát, amit megbánna. Neked sem kéne összeházasodnod valakivel, akit nem szeretsz, Ginger. Még azért sem, mert úton van a baba.

Újra felnevet egy éles ugatással, amitől összerezzenek, még mielőtt szorítana a fogásán a könyökömön.

– Akkor jó dolog, hogy Jace és én őrülten szeretjük egymást, nem? Olyan szerelmesek vagyunk, hogy előrehozzuk az esküvőt.

Összeráncolom a szemöldököm, és megmozgatom a karom, de szorosan fogja.

– Mi?

– Annyira szerelmesek vagyunk, hogy nem tudunk várni. És Jace nem is lehetne boldogabb emiatt. Most megy el a szmokingjáért, ami azt illeti. Holnap ilyenkorra én már Mrs. Jace O’Dell leszek, te pedig még mindig egy kis őrült kurva apró cicikkel.

Egy kézrántással elengedi a karom, amitől akaratom ellenére felnyüszítek.

Nem akarom megadni neki azt az elégtételt, hogy megtudja, fájdalmat okozott, de nem tehetek róla. Csipkedő ujjai majdnem annyira fájnak, mint az, amiket mondott.

Jace elveszi őt. Holnap. És most épp előkészületeket tesz.

Túl késő. Túl késő, hogy megmentsem.

És talán… nem is akarja, hogy megmentsék. Talán Gingernek igaza van, és csak beképzeltem mindent – a vonzalmat, az érzelmet, a bizonyosságot, hogy Jace és én többre voltunk hivatottak, mint hogy csak barátok legyünk.

– Végeztünk – mondja elsuhanva mellettem, mielőtt visszafordul, hogy búcsúzóul még megadja a kegyelemdöfést. – Ja, és Jace ma éjjel nálam alszik. Az én ágyamban. Úgyhogy, ha arra gondolnál, hogy elmész hozzá, hogy még utoljára rávesd magad, megspórolom neked ezt az utat. És a szégyent.

Elsasszézik, csípője túlzott riszálással mozog, ami kihangsúlyozza hihetetlen alakját. Tényleg gyönyörű és szexi. És még gyönyörűbb lesz, ha a terhessége látszani fog.

Kár, hogy gonosz. És utálatos.

És nem elég jó Jace-nek, még feleannyira sem. Bárcsak Jace is úgy ismerné, ahogy én. De ő nem ismeri. Gingernél alszik ma éjjel, és holnap elveszi feleségül. Volt esélyünk, egy ablak, de az most bezáródott, és bele kell nyugodnom.

Nem számít, hogy mennyire fáj.

Megfordulok, hogy visszabattyogjak a Vespámhoz, és végig tüsszögök. Azt tervezem, hogy hazamegyek, és a bánatomat egy újabb adag kókuszos jégkrémbe fojtom, rózsakvarc körrel és egy romantikus komédiával körítve, miközben Princess-szel a takaró alá bújunk – őt is megperzselte a szerelem, úgyhogy együtt fog érezni a fájdalmammal –, amikor megakad a szemem valamin.

Az orvosi rendelő ajtajának a tábláján, ahonnan Ginger távozott, mikor összeakadtak az útjaink. Visszafordulok, felmászok a lépcsőkön, hogy közelebbről is vessek egy pillantást az arany feliratra, amin az áll: Dr. Newman és Társai, Termékenységi specialisták.

– Termékenységi specialisták – motyogom hangosan, a homlokomat ráncolva. Miért látogatott meg egy termékenységi specialistát? Cassie azt mondta, hogy Ginger két hónapja lett terhes, amikor Mexikóban nyaraltak. Baleset volt, vagy … legalábbis Jace azt hiszi, hogy az volt.

Egy iszonyatos gyanú kavarog bennem.

Mi van, ha a baba nem volt baleset? Mi van, ha Ginger szándékosan csinálta? Mert tudta, hogy Jace becsületes ember, és a kötelességének fogja érezni, hogy elvegye feleségül a gyereke anyját?

Ha ez igaz, akkor ő az őrült, egy ártatlan emberi életet használ fel, hogy manipuláljon egy embert, akit állítólag szeret, hogy olyan döntést hozzon, amire az még egyáltalán nem áll készen.

Közelebb lépek az ajtóhoz, és bár a fények égnek odabent, a rendelő zárva van, már vagy két órája. Akkor mi a francot keresett itt Ginger este nyolc után?

Megnyitom az ajtót, ami egy kis terembe nyílik, de a másik ajtó a rendelőhöz zárva van. Azonban van egy szürke fogantyú egy fém tálcához csatlakoztatva, ami a recepciós ablak alatti falba van szerelve. Odamegyek és elolvasom a feliratot rajta „Minta leadása”.

Vetek egy pillantást kifele az utcára, hogy biztosan senki nem figyel, aztán meghúzom a fogantyút, felnyílik egy kis fiók, de nincs benne semmi.

Viszont a fiók alján van egy lyuk…

Közelebb hajolok, és lefelé kukucskálok, hogy hova vezet a lyuk, és mit dobhatott bele Ginger. Annyira koncentrálok, hogy a felettem lévő ablakon a kopogás teljesen meglep.

Felugrok és felnyögök, ahogy szemben találom magam egy nővel, aki rám mosolyog az üveg túloldaláról.

– Elfelejtettél valamit? – kérdezi.

Megrázom a fejem, egy bűntudatos kis nevetés szakad fel a számból.

– Ööö, nem. Vagyis igen… Én csak… le akartam ellenőrizni. Csak meg akartam bizonyosodni, hogy a barátnőm mintája rendben leért-e.

Küzdök a késztetés ellen, hogy összeránduljak a szörnyen béna kifogástól, de a pozsgás arcú nő úgy tűnik, nem érzi rajtam a hazugság szagát. Hála az üvegnek.

Egyszerűen lehajol, és két mintás poharat szed ki a fiók alatti részről.

– Két mintám van, és ez minden, amit ma este tesztelnem kell, úgyhogy úgy tűnik, minden rendben ment.

– Ó, akkor jó – mondom, hátrálva egy intéssel, pedig majd meghalok, hogy megkérdezzem, hogy milyen minták ezek, és mire fogja őket tesztelni. De a minta tartályok sötétkék színűek, és gyanút fogna, ha elkezdenék tolakodó kérdéseket feltenni.

– Hát akkor én megyek is.

– Oké – integet nekem. – Eredmények holnap reggel.

Vigyorog, majd felemeli a kezét, és a két ujját összekulcsolja. – Drukkolok.

Én is az enyémet – Igen, én is drukkolok.

Megfordulok, lesietek a lépcsőn, a gondolataim száguldoznak.

– Mire készülsz, Ginger? – motyogok, a megérzésem üvölt, hogy valami nagyon nem jó folyik itt, valami alattomos dolog, amiről Jace-nek tudnia kell, mielőtt az oltár elé sétál.

De mi az?

És ki fogom tudni találni, mielőtt túl késő lesz?

TIZENNÉGY

 

  

Jace

 

 

 Fordította: Mandy

 

– Ez még sokkal tökéletesebb lesz! Majd meglátod!

Ginger megfogja a kezem, és a bejárati ajtaja felé vonszol.

– Minden kész. Csak annyit kell tenned, hogy megjelensz. Gyere be. Kezd hűvös lenni.

Már egy fél órája ülünk a verandáján, nyugodtan, aztán nem-annyira-nyugodtan, megvitatjuk a döntését, hogy előrehozta az esküvőt holnap estére.

Az esküvőt, amit már eddig is elsietettnek éreztem.

Az esküvőt, ami miatt a szüleim, a bátyáim és a barátaim is ki vannak kicsit akadva – látták, hogy Ginger elárasztotta meghívókkal az InstaChatet, mielőtt esélyem lett volna felhívni valakit, vagy személyesen közölni a hírt.

Az esküvőt, amitől titokban rettegek, nem számít, hányszor bizonygattam már magamnak, hogy a helyes dolgot cselekszem. De azt hiszem, ez egy okkal több, hogy túllegyek rajta.

Akkor Ginger és én össze leszünk zárva, és akkor már kurvára túl tudom tenni magam rajta, és nekiveselkedhetek, hogy elkezdjek olyan férj és apa lenni, amilyet a családom megérdemel.

– Rendben – mondom. – De kárpótolnunk kell az anyámat. Kicsit kiborult, hogy nem segíthetett semmit a tervezésben.

– Megtervezheti a lagzinkat – mondja, átfonva ujjait az enyémek körül, ahogy eléri a bejárati ajtót.

– Rendezhetünk valami pompásat a nyár végén, egy partit a családjainknak és barátainknak, hogy velünk ünnepeljenek és segítsenek felkészülni a babára.

Hozzám hajol, a melleit nekinyomja a mellkasomnak.

– De addig is készen állok, hogy elkezdjünk gyakorolni a nászútunkra. Majd meghalok, hogy újra veled lehessek. A terhes hormonok annyiraaaaaa virgonccá tesznek.

Kikényszerítek egy mosolyt, gyorsan megölelem és hátralépek egyet, mielőtt még észreveszi, hogy a farkam még mindig sztrájkol.

– Nem, rendesen fogjuk csinálni. Holnap. Az esküvő után, közvetlenül, miután átvittelek a küszöbön.

És miután szereztem néhány Viagrát. Holnap időpontom van az orvosomnál. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmire lesz szükségem huszonöt évesen, de a kétségbeesett idők kétségbeesett intézkedéseket eredményeznek.

És Dr. Henson biztos ki fog segíteni, tekintve, hogy a nászéjszakámról van szó.

Nászéjszaka…

Bassza meg.

– Jó éjt, holnap találkozunk – mondom, lehátrálva a lépcsőn, Ginger kacéran integet az ujjaival.

– Holnap, bébi. Alig várom. Aludj jól.

 

DE NEM ALSZOM jól, természetesen.

Alig alszom valamit, és amikor mégis, nem a leendő arámról álmodok. Hanem Oliviáról, meztelenül a holdfényben. Olivia csókjáról, Olivia érintéséről, ahogy suttogja, hogy alig várja, hogy újra magában érezzen engem.

Pénteken reggel ádáz, Olivia-inspirálta merevedésre ébredek, kiverem magamnak az emlékeire annak az egyetlen éjszakának, amit vele töltöttem, és tudom, hogy ez soha nem lesz elég. Nagyon, nagyon hosszú ideig fogok sóvárogni utána. Talán egész hátralévő életemben.

De ha majd öreg leszek és megőszülök, és visszatekintek a döntéseimre, amiket hoztam az életemben, legalább tudni fogom, hogy jól döntöttem. Az a férfi voltam, akit a gyerekeim büszkén hívhatnak az apjuknak. Vagy a gyerekem, egyes számban. Ha ez így megy tovább, az esélyeim, hogy Gingert újra felcsinálom, nem néznek ki túl jól.

Végighúzom a kezem az arcomon, kigurulok az ágyból, és a fürdőszobába botorkálok, kerülve a saját kísérteties tekintetemet a tükörben.

Lezuhanyozom, felöltözöm és elindulok a bárba, hogy találkozzak Poppyval és az idősebb nővérével, Penelopéval, akik tartják majd a frontot hétfő reggelig.

– Biztosak vagytok benne, hogy megvan minden, amire szükségetek lesz? – kérdezem, miközben már harmadszor ellenőrzöm a hordókat. – Elhagyom a várost ma este, közvetlenül a szertartás után, szóval szóljatok most, vagy hallgassatok örökre.

Szólj most. Szólj most, seggfej. Menj, keresd meg Oliviát, és beszélj, mielőtt túl késő lesz.

De nem foglalkozom az akaratgyenge belső hangommal, és Poppyra fókuszálok, miközben beszél.

– Mindent kézben tartok, főnök. Penelope sohasem volt még pultos, de többmillió esküvőt szervezett.

– Talán még többet is.

Penelope, egy aranyos nő nagy kék szemekkel és hetyke szőke copfokkal, felnevet.

– Rendben fogjuk tartani a dolgokat. Ne aggódj semmi miatt, csak élvezd a nászutadat.

– Csak egy hétvége Atlantában – mondom lebecsülve.

Mert nem akarok úgy gondolni rá, mint nászútra.

Mert a fele szarságot sem fogadtam el még, ami most az életemben történik.

És akkor mi van? A tagadás olyasmi, amit a felnőttek megtesznek. Megtagadják maguktól az engedélyt, hogy olyan dolgokat tegyenek, amik rosszak nekik, és kényszerítik magukat, hogy ésszerű döntéseket hozzanak.

Legalább heti kétszer eszek kelkáposztát, még ha olyan íze is van, mint a sült fűnek. Azért eszem, mert jót tesz nekem, és a testem zavartalan működését biztosítja. Ehetek Gingert is kétszer a héten, a gyermekünk boldogsága érdekében.

A gondolattól bepöndörödik a nyelvem a számban, farokrészi visszavonulót húzva magával, ami nem jelent jót. Egyáltalán nem.

Otthagyom a bárt a Parker nővérek értő kezében, és elindulok az orvosi rendelőbe, ahol lemérnek és megmérnek, szurkálnak és bökdösnek, majd megállapítják, hogy kiváló egészségnek örvendek. Valójában tökéletesen egészséges vagyok.

– Ami arra enged következtetni, hogy ez valószínűleg nem fizikai probléma.

Dr. Henson rám pislog kedves barna szeme sarkából. Gyerekkorom óta ő az orvosom, és soha nem keltett bennem rossz érzéseket a rengeteg csonttörésem miatt, vagy mikor majdnem elvesztettem a hüvelykujjamat, mert túl részeg voltam, hogy emlékezzem, hogy működik a haverom kocsijának ajtaja. És tudom, hogy most sem fog megpróbálni bűntudatot ébreszteni bennem.

Mégsem tudok a szemébe nézni, mikor azt válaszolom.

– Talán nem, de számít ez? Ez a nászéjszakám, doki.

– Igen, láttam az InstaChaten.

Leül a gurulós székre a vizsgálóasztal elé.

– És nem tehetek róla, de azt is észrevettem, hogy te nem kommentáltad a posztot, Jace.

– Elfoglalt voltam – mondom egy vállrándítással.

– Túl elfoglalt, hogy kimutasd az izgatottságodat a saját esküvőddel kapcsolatban?

Előrehajol, és a lehajtott arcomba néz.

– Rendben van, ha meggondolod magad, ugye tudod? Még ilyen dolgokban is. Talán úgy érzed, hogy az olyan, mint a világ vége, de nem lesz az. Elhiheted.

Beszívok egy nagy levegőt, bent tartom, visszaszámolok tíztől, míg a kísértés elmúlik, hogy kiöntsem a lelkem. Aztán egy mosolyt kényszerítek magamra, és azt mondom:

– Remélem, hogy maga lesz a baba orvosa is. Jó munkát végez, hogy távol tartsa az O’Delleket a bajtól.

Sóhajt, és mosolyogva megrázza a fejét.

– Megpróbálom.

Megveregeti a térdem, mielőtt talpra ugrik, felkapja a mappáját, és az iPadjét útközben az ajtóig, ahol még megáll.

– Elől hagyom a receptet, és találkozunk az oltárnál. Debbie és én előbb végzünk ma, hogy időben a templomba érjünk.

– Nagyszerű. Köszi, doki – felelem, egyszerre megkönnyebbülten és újból stresszesen.

Ma éjjel újra képes leszek felállítani, de csak miután kiállok a templomba Gingerrel, és örök hűséget fogadok neki az összes ismerősünk előtt.

Ha csak Ginger lenne a fedélzeten, és csak egy polgári szertartással lenne a városházán, nem hiszem, hogy ilyen ideges lennék. De ez a nagy nyilvános felhajtás, ez a kaotikus kavarás, ahogy Ginger és az anyja ilyen nagy port kavart egy hatalmas szabadtéri esküvővel a templomnál, a szmoking próba, és a feszült viták a családommal, és ez a titkos Viagra-küldetés, ezek együttesen kurva nagy felfordulást okoztak nekem.

Fizetek, aztán fogom a receptemet, és átugrok a gyógyszertárba, hogy kiváltsam, míg várok, a pékségben felkapok egyet azokból a nyugtató gyógyteákból, amikre Olivia esküszik. De a gyógytea nem nyugtat meg. Ez is csak rá emlékeztet. Amire szükségem van, az egy ital, bassza meg. Egy igazi ital.

Amikor először lazítom el a seggem, előveszem a telefonomat, és dobok egy üzenetet Blake-nek, az egyetlen személynek, akiről tudom, hogy most biztos nem dolgozik.

Hé, bébiöcsi. Készen állsz egy gyors legénybúcsúra, mielőtt megnősülök délután?

Csak egy másodpercet kell várnom, míg visszaír.

A pokolba is, igen. Találkozzunk a Black Doorban húsz perc múlva. Én fizetek. Egy feles whiskeyvel kezdünk.

Vigyorgok, ahogy a megkönnyebbülés elárasztja a mellkasom, visszaírok neki, Találkozunk ott, aztán elhozom a gyógyszertárból a bogyóimat, és elindulok, készen arra, hogy alkoholba fojtsam az esküvő miatti idegességemet, ahogy Isten akarta.